Hogyan imádkozzunk?...1.

Hányszor hallottad már, egy kórházi ágy mellett elhaladva, vagy egy kórház kertjében, hogy a beteg így sóhajtozik: Jaj, Istenem, jaj Istenem, most segíts! Esetleg így: Szűzanyám, segíts, Mária oltalmazz engem! És gyakran hallhatók ezek a fohászkodások is: Jézusom, Jézuskám segíts, kis Jézus, légy most velem! Imák ezek? Imádkozunk ilyenkor? Meghallgatja ezeket valaki? Így „kell” imádkozni?

Az ember társadalmilag, gazdaságilag és biológiailag is rendkívül sebezhető. A társadalmi villongások, pártoskodások, forradalmak, polgárháborúk, külső háborúk, gazdasági válságok, pénzügyi ellehetetlenülések, mind-mind megnehezítik, esetenként kockáztatják puszta létét is. Nem is szóltunk akkor még a természeti csapásokról, tűzhányók, földrengések, cunamik, földcsuszamlások, folyóáradások, szárazságok, okozta nehézségekről, a balesetekről, betegségekről, járványokról.

Az ember, függetlenül attól, hogy mikor, vagy milyen kultúrkörben él, mivel a felsoroltakkal szemben védtelen, erőtlen, akár bevallja, akár nem, rá van utalva Istenre. Még akkor is rá van utalva, ha nem ismerte meg a Teremtő Istenét, a Mindenható Istent, Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét. Az ilyen ember, az élet nehéz pillanataiban, különböző, általa kitalált, elkészített és megszemélyesített, élőként kezelt bálványistenekbe veti bizalmát. Elhiszi, hogy életét azok kísérik figyelemmel, azok tartják meg, és ínségben azokhoz lehet fordulni, kérésekkel, imákkal, áldozatokkal.

A keresztény ember viszont tudja, hogy nem csupán egy kitalált istenre van szüksége, hanem az egyedüli, igaz Istenre. Hiszen a Teremtő Isten ajándékaként lép be az ember, a teremtett anyagi világba, s egyedül a Teremtő Istennek fontos ő annyira, hogy képes volt az életét is adni érte. Az előtt a Teremtő Isten előtt éli teljes földi pályafutását, Aki azt akarja, hogy még itt, a halál árnyékának völgyében is, boldog életet éljen. Találja meg élete célját és értelmét, ismerje meg Teremtőjét, Alkotóját, s kérje el és vegye el mindazokat az áldásokat, ajándékokat, amelyeket csak Teremtő Istene tud számára megadni. Senki más. Testi halála után is Alkotója előtt kell majd számot adnia földi életéről, Aki igazságos ítéletet mond felette, dönt további sorsa felől. Az ember tehát, ha akarja, ha nem, függ a Teremtő Istentől.

A keresztény ember világosan látja ezt a függést, és ápolni, erősíteni is kívánja ezt a kapcsolatát, mivel felismerte, hogy a Teremtő Isten az ő személyes jóakarója, segítője. Ráadásul, szükség idején, még segítségül is hívhatja Istenét.  Felismerte, hogy számára nem csupán jó, de egyenesen életszükséglet is a kapcsolat tartása, ápolása. Ha másra nem is tekintene, tudomásul kell vennie, hogy egy számára olyan ellenséges, Sátán által leuralt világban él, ahol sebezhető, és segítség nélkül csak vesztes lehet. Mivel tudja, hogy a megváltást, a szabadulást, a gonosszal szembeni védelmet, kizárólag Istenének köszönheti, ezért szívébe íródott az Isten dicsőítése, magasztalása, imádata, és az Iránta érzett hála. A földi-mennyei kapcsolatot imádsággal lehet kezdeményezni, ápolni és megerősíteni. Az ember imádsága tehát nem más, mint Istenének dicsőítése, magasztalása, imádata, az Iránta érzett hála kifejezése, egyben személyes kéréseinek elmondása, segítségért való könyörgés.

Egy olyan, filmbeli jelenetet szeretnénk emlékezetedbe idézni, amikor egy idegen ország követe érkezik egy hatalmas ország teljhatalmú uralkodója, mondjuk fáraója, császára, vagy királya elé, a trónterembe. A követ, az uralkodó előtt, hódolata jeléül a fejét is leszegve, a földre borul, majd egy idő után, tekintetét felemelve, dicsőíteni kezdi a királyt, méltatja annak felettébb nagy hatalmát és feledhetetlen tetteit. Szól saját népének, a nagy király iránt érzett őszinte megbecsüléséről, hódolatáról, majd előadja kérését, jövetele célját, saját királyának és népének azon kérését, hogy (például) védje meg őket, a hatalmas és fenséges király, a rájuk támadt ellenségtől. Ugye láttunk hasonló jeleneteket, ha máskor nem, hát gyermekkorunkban? És most gondolatban járuljunk mi magunk a nagy király elé, és vezessük elő, miért is jöttünk! 

A nagy király, minden királyok Királya és uraknak Ura, imáink esetén a Teremtő Isten, és mi vagyunk azok az elébe járuló teremtményei, akik védelemre, könyörületre, esetleg alamizsnára szorulnak. Úgy jöjjünk tehát elébe, hogy tisztában legyünk a köztünk fennálló különbséggel, tisztán lássuk kiszolgáltatott helyzetünket. Alázatban közelítsünk, tisztelettudóan, a helyzet komolyságának megfelelően, de nem aggódva, búskomoran, hiszen két dolog miatt máris öröm töltheti el a szívünket. Egyrészt, hogy közvetlenül járulhattunk Istenünk elé, bemehettünk a tróntermébe, bármikor kész bennünket fogadni, sőt már várta is, hogy jöjjünk. Másrészt már előre örvendezhetünk annak, hogy Ő nem csupán meghallgat minket, hanem biztosak lehetünk abban is, hogy nem hiába jöttünk, Ő teljesíti kérésünket. A 100. Zsoltár így szól erről:

„Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel, menjetek eléje vigassággal… Menjetek be a z ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel, adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét! Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!” (100. Zsolt, 2-5)

Hogyan is kezdenénk ezek után imánkat, ha most Urunk elé, az Úr Jézus Krisztus elé járulnánk? Urunk, Jézus Krisztus! Dicsőség Neked! Magasztalunk Téged, mint Teremtő Istenünket, mint Alkotónkat, mint Isten Fiát, Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Hódolunk Neked, mert te vagy a Szeretet Istene, te vagy a Békesség Istene, királyok királya, uraknak Ura. Te nem töröd el a megtört nádszálat, nem oltod ki a pislákoló mécsest, telve vagy kegyelemmel és irgalommal. Dicsőség Neked Megváltó Istenünk, aki azért jöttél el a földre, hogy nekünk éltünk legyen, hogy megszabadulhassunk a bűn fogságából, hogy lerombold az ördög munkáit. Hálát adunk Neked, hiszen… (Nehogy betanuld, ezért nem is folytatjuk tovább, csupán mintának szántuk.)

Az Istenhez szóló ima, soha nem betanult szövegek elmondása, azoknak odafigyelést sem igénylő elmormogása, folytonos ismételgetése. Az ima, saját gondolataink, szavaink Isten részére történő elmondása. Mondd el Neki, miért jöttél! Hangosan, vagy magadban. Ne szégyelld, ha nem tudod magad egy képzett szónokhoz hasonlóan kifejezni, Isten soha nem arra figyel, milyen szép szófordulatokkal, szóvirágokkal fejted ki gondolataidat. Tudja Ő, hogy mennyi talentumot kaptál, Tőle. Olvastad a Bibliában, hogyan imádkozott a farizeus, és hogyan a vámszedő?  (Luk, 18: 11-13) Szívesen veszi viszont a szívedből jövő dicsőítést, magasztalást. Nem hiúsága miatt, hanem azért, hogy hallja meg a szellemvilág, hogy vannak igaz imádói, akik nem Sátán módjára becsmérlik, vádolják, szidalmazzák, hanem ismerik valódi hatalmát, magasztalják tetteit, hálát adnak cselekedeteiért. 

Folytatás holnap