2017. január 8., vasárnap

Miért és kiért imádkozzunk?...4.



Befejezésül, de nem utolsó sorban imádkozz Izraelért, mint országért, és a zsidó emberekért! Tudnod kell, hogy a tévtanításokkal ellentétben, „nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve elismert” (Zsid 11, 2). Tehát Izrael népe, ma is az Ő, választott és szeretett népe.

„Az evangyéliomra nézve ugyan ellenségetek tiérettetek, de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért. Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása.” (Zsid 11, 28-29)

Sátán vezérelte indulatból, a közeljövőben Izraelt megtámadja majd a föld minden népe, azzal a szándékkal, hogy a zsidóságot, Isten népét, végképp letörölje a föld színéről. Hogy ne teljesülhessenek Isten, végidőkre kijelentett Igéi. Mi, imádkozzunk azért, hogy teljesüljenek! A zsidó emberek közül így is milliók fognak elpusztulni. Csak azok élik túl ezt a nyomorúságos időszakot, akiket előtte, a túlélésre kiválaszt, elpecsétel Izrael Istene. Mi abban lehetünk a zsidó emberek segítségére, hogy kariosz időért könyörgünk számukra is, hogy minél többen megtérhessenek, még ezek előtt, a végzetes idők előtt. És kitartóan imádkozzunk azokért a zsidó emberekért is, akik már elfogadták megváltójuknak az Úr Jézus Krisztust, hogy ők ebben a hátra lévő rövid időben, már el ne essenek, meg ne fogyatkozzék a hitük! Kapjanak erősítést, hogy mindvégig megőrizhessék hitüket! Azért kell a megtérésükért és kitartásukért, hűségükért imádkozni, mert Isten Igéi szerint, a megigazultakat, nem éri el a megjövendölt nagy nyomorúság. Mi magunk sem leszünk részesei annak, ez elől Mindenható Istenünk kiment minket is, innen a földről.

Ezek után szeretnénk néhány gondolatot leírni azzal kapcsolatban, hogy miért és kiért ne imádkozz.

Ne imádkozz halottakért! Az ő sorsuk, a halálukat követő ítélettel, már eldőlt. Ezen az ítéleten te már nem változtathatsz. Ne kérj olyat, ami eleve Igeellenes! Például ne kérd, izraeli példánál maradva, hogy béküljenek ki ellenségeikkel! Ez lehetetlen, mert Isten éppen ezeket a népeket használja majd fel (többek között) Izrael megtisztítására, Izrael számonkérésekor. Nagyon tetszetős, de ne imádkozz „világbékéért” sem! A Szentírás nem tanítja azt, hogy most ez aktuális. Sőt! Az más, ha azt kéred, hogy amikor visszajön a földre az Úr Jézus Krisztus, vezetésével valósuljon meg a Békebirodalom. Ha ezzel a vágyaddal lépsz az Úr Jézus elé, az már más, mivel ezzel erősíted Őt, hogy íme, az emberek is erre vágynak. De akkor így mondd el, az imádat! Hiába imádkozol azért is, hogy Isten számolja fel a világon a szegénységet, amikor Jézus maga mondta (Mt 26, 6), hogy szegények mindig lesznek köztetek. Imáidban tehát figyelj arra, mit jelent ki Isten Igéje!
A Biblia szól a világ szeretetéről is:

„Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1 Jn 2, 15-17)

Ne akard hát, hogy imáiddal a szemed kívánságai teljesüljenek, ne imádkozz világi kincsekért, aranyért, ezüsttért, számodra értékesnek tűnő, de valójában haszontalan vagyontárgyakért, amiket csak megláttál, és máris, mohón nyúlnál utána. Ne imádkozz olyan dolgokért, amivel csak a testedet kényeztetnéd! Nagy divat most a paráznaság, bujálkodás, de olyan egyszerű élvezetek habzsolása is, mint a wellness, fitnesz, élményturizmus, luxusnyaralás, világ körüli utazás. Ne imádkozz azért, hogy minél nagyobb részed legyen ezek élvezetében! Ha sok pénzed van, támogassad az elesetteket! Ne imádkozz, hogy feljebb és még feljebb juss a ranglétrán, ne imádkozz hatalomért!

Számolj azzal, hogy amikorra odaérsz, meghűl benned a szeretet.
Az alábbi kéréssel, fordulunk most Istenünkhöz, a ti javatokra:

„A békesség Istene pedig, a ki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat, Jézust, tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség örökkön örökké. Ámen” (Zsid 13, 20-21)








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!