A szelíd olajfa ...2.

Miután engedelmeskedett, Isten újra szólította őt, sajátmagát Mindenható Istennek nevezve: 

„És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.” (1 Móz 17, 7)

„… örök szövetségül,…” És Isten megtartotta szavát, örök szövetséget kötött vele és utódaival. Ne feledjük, korban alig távolodtunk még el az özönvíztől!

Hosszú évek multán Ábrahámnak, feleségétől, Sárától fia született, Izsáknak nevezték el, annak fiát pedig Jákóbnak (majd később Izraelnek, Isten harcosának). Ábrahámhoz hasonlóan, leszármazottai is, a Teremtő és Mindenható Istenben hittek, Aki az Ábrahámnak tett ígérete szerint, őket is megáldotta. Tagadhatatlanul ők az Isten által kedvelt és szeretett ősatyák, ők a zsidó nép gyökerei, egyben a Pál által írott szelíd olajfa szent gyökerei.

Egy éhínséges időszakban Jákóbnak és fiainak, szolgáikkal együtt, át kellett települniük Egyiptomba, ahol eleinte megbecsülésben, később, utódaik korában, szolgaságban lett részük. Többszáz évig éltek Izrael fiai ebben a szolgaságban. Ez alatt a hosszú idő alatt elszaporodtak, abban a korban jelentős, nagy néppé lettek. Szabadságvágyuk az évek multával egyre csak fokozódott, nem szűntek meg abban reménykedni, hogy egyszer megszabadulnak majd ebből a fogságból. Izrael fiai nem hajtottak fejet Egyiptom bálványisteneinek. Istenként a Teremtő Istent tisztelték, ha nem is olymértékű hittel már, mint az ősatyák, de szenvedésük során hozzá kiáltottak, Tőle várták szabadulásukat.

Amikor Isten elérkezettnek látta ennek az idejét, egyszer egy égő csipkebokorból így szólt a nép egyik fiához, Mózeshez:

„… Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene… Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, a mely Egyiptomban vagyon és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat, sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az Egyiptombeliek kezéből és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre,… Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Egyiptomból.” (2 Mózes 3, 6-10)

A Teremtő Isten, Mózesnek, már Ábrahám, Izsák és Jákob Isteneként jelentette ki magát. És mint olvashattuk, a zsidó népről már így beszélt: „Látván láttam az én népemnek nyomorúságát,…”, „… hozd ki az én népemet,…”, tehát Ábrahám, fogságban sínylődő utódait, saját népének mondta Isten.

Ahhoz, hogy Mózes kihozhassa a Fáraó fogságából a zsidó népet, Isten hathatós segítségére volt szüksége. Az Úr, sorozatos csapásokkal sújtotta Egyiptomot mindaddig, amíg a Fáraó hozzá nem járult, hogy az őt szolgáló, mintegy kétmilliós nép elhagyja országát. Amikor mégis üldözőbe vette a kivonulókat, Isten először átláthatatlan felhővel takarta el őket, majd megnyitotta előttük a tengert, amelyet aztán áthaladásukat követően úgy összezárt, hogy az őket üldöző Fáraó hadserege, mind egy szálig beleveszett. A zsidó népnek egy hatalmas sivatagon kellett átvágniuk, hogy az Ábrahámnak megígért termékeny földre, az ígéret földjére megérkezhessenek. Hosszú vándorlásuk alatt az Úr nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban volt jelen szövetséges népével, és mutatta nekik jelenlétét. Ha a nép éhezett, mannát hullatott az égből számukra, ha szomjazott, kősziklából fakasztott vizet nekik, ha húst ettek volna, húst kaptak. Vándorlásuk során Isten félelmet támasztott ellenfeleik szívében, emiatt azok vagy elmenekültek, megfutamodtak Izrael fiai elől, vagy vereséget szenvedtek, jobb esetben megadták magukat. Isten számtalan, soha el nem felejthető csodával nyűgözte le a sivatagos pusztában vándorló népét.

A legmaradandóbb élmény mégis az lehetett, amikor a Sínai hegy lábánál felsorakozva, nyíltan megtapasztalhatták Istenük jelenlétét, és hallhatták a hangját. E hegynél kötött örök szövetséget a Teremtő Isten, a zsidó néppel. Így beszélt vezetőjükkel, Mózessel:

„Ti láttátok, a mit Egyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim, mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép…” (2 Mózes 19, 4-6)

Ismételjük meg Isten szavait! „… És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép…” Isten tehát azt akarta, hogy álljon rendelkezésére egy elkülönített (szent) nép, amely az Ő papsága lesz itt a földön.

„És az egész nép egy akarattal felele és monda: Valamit rendelt az Úr, mind megtesszük És megvivé Mózes az Úrnak a nép beszédét.” (2 Mózes 19, 4-8)

Folytatás holnap