Építs a kősziklára...1.

Izrael területének jelentős része sziklás hegyekkel és homokdűnékkel tarkított, sivatagos vidék. Eredetét tekintve, maga a sivatagos puszta is a sziklákból származik, hiszen a homok nem más, mint a sziklák, erózió okozta apró málladéka, morzsaléka. Miután Izrael tengerparti vidék, sokat fúj ott a szél, ezért gyakoriak a homokviharok. Ilyenkor a szél felkapja a homokot, nekivágja a szikláknak, tovább aprítva azokat, majd máshol szétszórja, elejti az imént még magasban kavargó homokot. Így fordulhat elő, hogy ahol most homok van, ott régen még kemény szikla volt, tehát sok helyen, a homokréteg alatt, sziklát találunk.

Amikor Izraelben háborúskodások folytak, a vert seregek maradékai, többnyire a magas sziklákra húzódtak fel, ott kerestek menedéket, védelmet, hiszen itt kevésbé érezték sebezhetőnek magukat. Innen tudták szemmel tartani ellenfelüket. Hasonló célból, sokszor előfordult, hogy az üldözők is egy-egy sziklán telepedtek meg. Az Ószövetségben olvashatjuk, hogy Saul és Dávid küzdelmei is, túlnyomórészt ilyen helyeken folytak.

„És elméne Saul az ő embereivel együtt, hogy megkeresse őt (Dávidot). Dávidnak azonban megizenték, és ő leszállott a kőszikláról, és Máon pusztájában tartózkodék. Mikor pedig meghallotta Saul, üldözé Dávidot Máon pusztájában. És Saul a hegynek egyik oldalán méne, Dávid és az ő emberei pedig a hegynek másik oldalán. És épen, amikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elől, és Saul és az ő emberei már körül is kerítették Dávidot és az ő embereit, hogy megfogják, akkor érkezék egy követ Saulhoz, mondván: Siess és jöjj! Mert a Filiszteusok betörtek az országba. Akkor megtére Saul Dávid üldözéséből, és a Filiszteusok ellen ment. Azért hívják azt a hegyet a menekülés kősziklájának.” (1 Sám 23: 25-28)

Tehát a hegyeket alkotó sziklák, gyakran jutottak stratégiai szerephez Izrael történelmében, mint természetes erősségek. Látható, megtapintható megjelenésükön túl, olykor képes értelemben is szerepelnek a Szentírásban, éppen hatalmasságuk, oltalomként való alkalmasságuk, szilárdságuk, keménységük, rendíthetetlenségük miatt.

„Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és Saul kezéből. És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem. Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Pajzsom nekem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én idvezítőm, a ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok a ki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.” (2 Sám 22: 1-4)

Az Újszövetségben, Pál apostol, amikor a zsidó nép pusztai vándorlásáról ír, magát az Úr Jézus Krisztust nevezi kősziklának. 

„És mindnyájan egy lelki eledelt ettek, és mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából amely követi vala őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (1 Kor 10: 3-4)

Olvassuk el még egyszer: „ittak a lelki kősziklából”! Véletlen talán, hogy Jézus, a következőket mondta, a samáriai asszonynak, Jákób kútjánál?

„… Mindaz a ki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik. Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik, hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.” (Ján 4: 13-14)

Jézus, Jeruzsálemben, a lombsátor ünnep utolsó napján, amikor a hivatalos papság, a nép előtt, liturgikusan megáldotta Izrael ivóvizét, felállt és így kiáltott:

„… Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (Ján 7: 37-38)

Jézus Krisztus itt, az évszázadokkal korábban élt, és az Izrael szerte jól ismert, hatalmas Ézsaiás próféta soraira hivatkozott, amikor így fogalmazott: „a mint az írás mondotta”.

„És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízforrás, a melynek vize el nem fogy.” (Ézs 59: 11)

Az Írás szerinti kőszikla tehát, megszemélyesítve, az Úr, Aki vezérlő, szabadító, élő vizet adó örök forrás, Aki ínség idején képes a lelket megelégíteni, és a talpon maradás érdekében, képes a csontot is megerősíteni. A fentiek összefoglalásaként bátran kijelenthetjük, hogy az Újszövetségbeli Úr, és a kőszikla nem más, mint maga az Úr Jézus Krisztus. A következő Igéket Máté evangéliumából idézzük:

„Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! Megyen be a mennyek országába, hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben próféltáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők. Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát. És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát. És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, és összeomlott, és nagy lett annak romlása.” (Mt 7: 21-27)

Folytatás holnap