Karácsonyi tévelygések...3.

Miután tévelygésnek tartottuk a megünneplés időpontját, és magát a megemlékezés módját is, nem kerülhetjük el a megemlékezés egyik, kifejezetten ártalmatlannak látszó eszközének bírálatát sem, mivel az abból áradó szellemiséget felettébb károsnak ítéljük.

A bevezetőben ezt írtuk: „A templomokban, a szépen feldíszített, és színesen kivilágított fenyőfák mellé, kisebb-nagyobb betlehemi istállókat építenek, benne egy jászollal, abban fekszik a bepólyált Jézus. A jászol mellett láthatjuk Jézus szüleit, Józsefet és Máriát, körben pásztorok állnak, vagy térdelnek, ünnepelve a Megváltó megszületését… Szülök, nagyszülők lelkesen mutogatják kicsi gyermekeiknek, unokáiknak a kis Jézust, Jézuskát, talán egy életre szóló emlékként.” Látod, ott a kis Jézuska! Nézd, milyen aranyos! Tudod, ő hozza a karácsonyfát is, tőle kaptad tegnap este is a sok ajándékot… Hozzá szoktunk imádkozni. Emlékszel még, hogy tanítottalak? „Ó, én édes Jézuskám, figyelj reám…”

Ha azt gondoljuk, hogy múlandó ez az élmény, bizony tévedünk. Hány, meg hány felnőtt kiszólást, sóhajt hallunk, munka közben, vagy betegágyban: Na, Jézuskám most segíts! Nem szabad ezt a kérdést félvállról venni, hiszen e mögött már megint a megtévesztés, a tévelyítés lelkét kell látnunk. Tudja az ördög, hogy amíg számunkra, emberek számára, az Úr Jézus Krisztus csak Jézuska, addig neki nincs mitől félnie. Jézuska, Sátán számára nem ellenség. Jézuska nem tud bűnöket megbocsátani, nem tudja az ördög munkáit lerombolni, Jézuska egy bepólyált, magatehetetlen csecsemő. Amíg a „hívők” ezt a kicsi gyermeket imádják, addig az ő (Sátán) karmaiban lesznek, az ő befolyása alatt állnak, és a bűnt szolgálják, Isten ellenségeként. A megtévesztett emberek számára viszont, van ebben valami jó is. Ettől a kisdedtől aztán, cseppet sem kell félni! Ha Ő Istenke, akkor nem lehet olyan szigorú, és bármit teszek, biztos nem fog elítélni, sem most, sem semmikor. Olyan aranyos a jászolban… Hát vigyázz, kinek mutatod meg Jézuskát, és mit mondasz róla! Ne fertőzz meg másokat!

Ha az Úr Jézus Krisztusról valaha is volt ilyen Jézuska képed, azt sürgősen törd össze! A földön járt Úr alakját is, csak azért őrizzük magunkban, mert így, testi formában ismerhették meg Őt az emberek, csak így tudott jelen lenni, bizonyságot tenni, szenvedni, meghalni. De mit mond a Biblia:

„… ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.” (2 Kor 5: 16) 

Ne tévelyegj! Jézuska már nincs. Időközben felnövekedett, felnőtt férfivá lett, s Isten bárányaként az életét adta értünk. Most a mennyben él, Mindenható Istenként.

Befejezésül néhány sorban szeretnénk a karácsonyfáról is szólni, amely elengedhetetlen tartozéka a december 25-i ünneplésnek, és amelyről az az álláspontunk, hogy ünnepi díszként, nincs helye egy keresztény család otthonában. (Kereszténynek mondott templomokban sem, de erről már szólni is kár…) Miként nincs helye az asztalon, az úgynevezett adventi koszorúnak sem, a hetente meggyújtott újabb gyertyáival, vagy függő díszként bejárati ajtókon, ablakokban. Villogó fényekkel világító hét,- vagy nyolcágú gyertyatartót se tegyél az ablakodba, ha tudod, hogy ez mit jelképez, akkor azért, ha pedig nem tudod, akkor azért! (Ez a zsidók Chánukká ünnepének állít emléket, végképp semmi köze a karácsonyhoz.)

Gondolatban vegyük most el a karácsonyfát az ünneplésből, meghittséget árasztó gyertyáival, vagy tetszetős, parányi színes égőivel, tüneményes csillagszóróival, pompás díszeivel, esetleg halk csengettyűivel, magasztos háttérzenéjével, az alatta elhelyezett ajándékokkal, az ünnepi vacsorával és a szokásos felhajtással együtt, s nézzük mi maradt az ünneplésből!  Egy ásító üresség. Lelepleződik a varázslat, kiderül, hogy az egész ünnepség nem Jézusról szól. Itt nincs már helye a Bárány helyettesítő áldozatáról szóló beszédnek, nincs helye az evangéliumnak, az Úr Jézus Krisztus dicsőítésének. Hát ne állíts pótlékként karácsonyfát, egyáltalán ne, és tartózkodj attól is, hogy csak egy-két fenyőgallyat is elhelyezz otthonodban!

A karácsonyfa-állítás már a pogány Egyiptomban és a pogány Rómában is ismert volt. Egyiptomban december 25-én pálmafát, Rómában fenyőfát állítottak, az akkori ünnepek díszeként. A pálmafa „Baál Támárt” (a pálmafa urát), a fenyőfa, Adonisz isten, élő (isteni) fiát jelképezte, aki rejtélyes módon fává változott. Miután a Római Birodalomban, Nagy Konstantin „összefésülte” a vallásokat, a kereszténység átvette ezt az ünnepi díszt is, hiszen ezáltal szebbé, ünnepélyesebbé és tetszetősebbé lett a karácsony. Az ajándékozás pedig, még tovább fokozta a hangulatot. Látszatra ez is belefért az ünneplésbe, hisz a távoli vidékről érkező királyok, még a Biblia szerint is, ajándékokat hoztak a kis Jézusnak. Tudod, mit hoztak? Tömjént, aranyat és mirhát. A tömjénfüst, mint jó illatú illatáldozat, csak és kizárólag Istennek járt, az arany, mint ajándék, mindenkor a királyt illette, és a mirhával pedig mindig a halott holttestét kenték be, hogy jó illattal lépjen át, az akkori hiedelem szerint, a másik világba. A keletről érkezők felismerték, hogy kihez jönnek látogatóba. Istenhez, aki egyben a király is, de aki valami módon, mégis meg fog halni.

Ha azt mondod, íme az ajándékozás megfér ezzel az ünnepléssel, ne feledd, ezek a bölcsek annak idején, Jézus Krisztusnak hoztak ajándékokat, amíg a hamis karácsonyt ünneplők, egymást ajándékozzák meg. De legalább így jobb a hangulat. A gonosz démonok között is.

Megismételjük: ne ünnepelj december 25-én, és ezen a napon ne állíts karácsonyfát, még csak jelképesen sem! Elképzelhető, hogy nehéz helyzetbe hoztunk most téged. Megingattunk esetleg olyan dolgokban, amelyek eddig még csak kérdésként sem vetődtek fel benned. Elcsúfítottunk talán olyan emlékeket, amelyek idáig meghitt, megingathatatlan, belső érzelmek és élmények voltak, talán kimozdítottunk olyan fogódzókat, amikbe eddig kapaszkodni tudtál. Lásd be, hogy eddig sokan félre vezettek, becsaptak, szándékosan, vagy tudatlanul, de mindenképpen a károdra. Hidd el, egykoron mi is, valamennyien tévelyegtünk. Biztatunk, hogy kételkedés esetén, nézz utána a leírtaknak, forgasd a szívedben az új ismereteket! Ha meggyőződtél ezek igazságáról, fogadd el a leírt kiigazításokat, és hagyd el azokat a beépült cselekedeteket, gyakorlatokat, amelyeket eddig tettél. Aztán a benned ébredt világossággal, világosíts meg másokat! Ebben a munkádban is, áldjon meg téged az Úr Jézus Krisztus!