A Biblia szerinti itéletek...3.

A harmadik ítélet, amelyről szólni szeretnénk:

-         az elragadtatás, mint a búzának és a konkolynak ítélet általi szétválasztása.

Valamennyien tudjuk, hogy egy komoly, pusztító, iszonyatos ítéletsor vár a közeljövőben erre a bűnös és parázna emberiségre. Teremtő Istenünk haragjának kifejezése lesz ez az utolsó időkben. Aki ismeri a Bibliát, az tudja, hogy sok szó esik benne az „utolsó időről”, „az utolsó napokról”, a „végső napról”, vagy egyenesen a „világvégéről”.

„Mond meg nékünk… micsoda jele lesz… a világ végének?” – kérdezték Jézustól a tanítványok, Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén. (Mt 24, 3)

A világ végét itt nem úgy kell értelmezni, hogy vége a kozmosznak, vége a látható világnak, elpusztul a Föld is… Anélkül, hogy e helyen különösebb magyarázatba kezdenénk, fogadjuk el, hogy a tanítványok arról érdeklődtek Jézustól, hogy meddig maradhat még fenn ez a bűnös időszak, ez a bűnös, Sátán befolyása alatti világrendszer, ez a sátáni világkorszak. Arról tűnődnek, hogy Isten mikor avatkozik be az emberiség történetébe tettlegesen, látható formában. Miután ők maguk is tudták, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, gyakorlatilag azt kérdezték Jézustól, hogy mi lesz ennek az előjele?

Az újjászületett hívők jól látják, hogy az emberiség nem a globális felmelegedés vagy az éghajlatváltozás miatt, esetleg pénzügyi, gazdasági összeomlások miatt, hanem alapvetően a megsokasodott bűn miatt került nehéz helyzetbe. Minden más már csak ennek következménye. Mára az emberiség olyan globális méretű kaotikus állapotba jutott, amelyet már képtelen orvosolni, fékezni, kézben tartani. Az emberi természet annyira megromlott, degenerálódott, hogy Isten számára az ember, mint teremtmény, sajnos egyértelműen értéktelenné, utálatossá, kacattá, szemétté vált, a szellemvilág előtt pedig rossz példává. Az Isten rendje elleni lázadást, a Teremtő Isten, egy idő után már nem nézi tétlenül, előbb-utóbb megleckézteti engedetlen teremtményeit. Ennek bekövetkezését a Biblia szerint – figyelmeztetésül – különböző események, és történések jelzik majd előre. Ilyenek a természeti katasztrófák tömeges előfordulása, a világméretű járványok, a népek közti acsarkodások, háborúk, a tömeges társadalmi feszültségek, az erkölcs totális züllése, az emberi értékek elvesztése, a fiatalság nagymértékű flusztrációja, az ember, mint az Isten képmására teremtett lény torzulása, mind-mind jele az utolsó napoknak. Mindezek azonos időben, egyszerre és halmozottan jelennek meg.

És íme, a korszak végének a meghatározó jele! Egyszercsak történik egy olyan dolog, amely bár előre kijelentést nyert, mégis váratlanul tör rá az emberiségre. Ez lesz a Teremtő Isten, világkorszakot lezáró ítéletének bevezető akkordja. Már az ítélet első eseménye is, villámként csap le az emberiségre!

„Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak.” – mondja Jézus tanítványainak. (Luk 21, 35) 

„Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1 Thessz 4, 16-17)

Ezt az eseményt, amikor a már meghalt igazak a történelem során először támadnak fel tömegesen, és az élő igazak átváltoznak (majd együtt valamennyien felvétetnek a földről), a Biblia első feltámadásnak, másként elragadtatásnak nevezi. Az eseménybe terjedelmi okokból sem kívánunk most részletesebben elmélyedni, másrészt pedig úgy gondoljuk, hogy az esemény közismert, tehát különösebb kifejtést nem is igényel.

Az elragadtatás, mint esemény, mint az Úr Jézus Krisztus határozott beavatkozása az emberiség életébe, kettős ítéletet hordoz magában. Ítélet lesz ez a világ népei számára, hiszen ezzel az ítélettel lezárul egy olyan korszak, amikor Isten kegyelmi eleve elrendelése alapján hit által üdvösségre lehetett jutni. Mégpedig Jézus Krisztusnak a kereszten, helyettünk elszenvedett halála folytán. Aki nem részese ennek az elragadtatásnak, az bizony komoly vesztes, mivel ezt követően egy addig soha nem tapasztalt nyomorúságos időszak lesz a földön. De ítélet lesz ez mindazok fölött is, akik addig Uruknak mondták Jézus Krisztust.

Az elragadtatás során – a hitben elhunytakon túlmenően – az önmagukat kereszténynek valló életben lévő hívők közül csak azok ragadtatnak el, akik újjászületett hívők, azaz a kereszténységet csak megjátszó és csupán külsőségeiben utánzó úgynevezett álkeresztények itt maradnak. Ők nem kellenek az Úr Jézus Krisztusnak. Ha az újjászületetteket Jézus Krisztus az egyik mennyek országáról mondott példázatában búzának nevezi, akkor a hamis keresztényeket mondja konkolynak (Mt 13 24-30). A konkolyt, mint a búza között felnövekedett haszontalanságot előbb-utóbb tűzre vetik, míg a búzát a példázat szerinti aratás ura örömmel takarítja be a saját kamrájába. Így válik ítéletté az elragadtatás a búza és a konkoly között, az igaz hívők és a hamis hívők között.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

A Biblia szerinti itéletek...2.

A második ítélet, amelyről szólni szeretnénk:

-         a hívő önmaga felett kimondott ítélete.

A hívő ember önmaga felett kimondott ítélete nem a saját útjainak, vagy szokásainak, netán bűneinek utólagos erkölcsi elítélésére vonatkozik, hanem a hívővé lett ember sokkal inkább önmaga felett kell, hogy ítéletet mondjon, hogy megengedett (hogyan engedhetett meg?) önmagának ilyen utakat, szokásokat, bűnöket. Tehát nem elsődlegesen az általa addig elkövetett bűnök, mint gondolatok vagy cselekedetek gyakorisága és sokszínűsége miatt kell szégyenkeznie, hanem önmaga miatt és önmaga előtt, hogy azok elkövetésére hogyan vetemedhetett. Hogyan lehetett erre képes? Rá kell döbbennie, hogy ő, ha ezt esetleg jól is titkolta mások és még esetleg saját maga előtt is, mennyire gonosz, aljas és bűnös természetű volt. Ha önvizsgálata elég mély, meg kell állapítania magáról, hogy ő velejéig romlott volt, ha esetleg mégis tett volna valami jót, annak a mozgatórúgója, indítéka – utólag megítélve – ugyancsak tisztességtelen volt. Leginkább csak arra szolgált, hogy mások előtt jónak állítsa be magát, vagy éppen önmagát hitesse el, hogy tulajdonképpen ő egy jó szándékú, tisztességes, szeretni valóan kedves olyan valaki, aki „még a légynek sem tudna ártani.” Azt, hogy Isten mit tart róla, korántsem érdekelte, sőt eszébe sem jutott.

„A mint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; Nincs, a ki megértse, nincs, a ki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. Nyitott sír az ő torkuk; nyelvökkel álnokságot szólnak; áspis (egyiptomi pápaszemes) kígyó mérge van ajkaik alatt. Szájok telve átkozódással és keserűséggel. Lábaik gyorsak a vérontásra. Útjaikon romlás és nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik. Nincs isteni félelem az ő szemök előtt.” (Róm 3, 10-18) 

Úgy gondoljuk, hogy aki visszatekintve megtérés előtti bűnös életére, utólag nem ilyennek látja magát, az bizony még kiskorú a hitben, már csak azért is, mivel felülbírálja Istent, aki az idézett Igeszakaszban teljesen egyértelműen kijelentette, hogy: „Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” Bizony mindenki ilyen volt, hiszen ezért, ebből a bűnös életéből kellett megtérnie. És ezért nem javítgatták még a bűnbocsánatot követően sem az ő jellemét, hanem hagyták azt a teljes személyiségével együtt az Úr Jézus Krisztus nevére történő megkeresztelkedésekor meghalni, és Újjászülték, és további életéhez megkapta a Szentlelket, hogy vezesse, tanítsa őt, hogy Jézus képmására tudjon formálódni a megszentelődés hosszú útja során.

Fontos, hogy a hívő önmaga felett kimondja ezt az elmarasztaló ítéletet megtérése után, és szükség esetén a megszentelődés folyamán több esetben is. Nyilván az idő multával már nem a régi teljes óemberi természetét kell ítélet alá vonni, hanem az időközben előfordult engedetlenségei, tévelygései miatt kell – a vétkek megvallásával együtt – önmagát elítélni. Észrevéve azt, hogy újabb és újabb vétkei amiatt következnek be, hogy mégis teret enged esetenként annak az óemberi természetének, amely felett pedig már képes uralkodni, illetve teret enged esetenként a külső befolyásoknak, a szem kívánságának, a test kívánságának és az élettel való kérkedés vétekbe csábításának. Fel kell tennie ilyen esetekben a kérdést: Hogyan lehetek még mindig ilyen? Hogyan tehettem ezt meg még ennyi idő eltelte után is? Miért teszem én ezt, mi bajom van nekem? Hogy nem tudok én ebből még mindig „kijönni”?

Fontos, hogy a hívő önmaga felett kimondja esetenként az elmarasztaló ítéletet, mivel önítéletével elkerüli a fenyítést. Elkerüli azt, hogy a fölötte is minden jogosultsággal és hatalommal rendelkező Úr Jézus Krisztus fenyítse meg, igazítsa helyre. Ha Ura részéről ez a minden értelmet meghaladó szeretetéből eredően történik is, egy-egy fenyítés mégsem lehet kívánatos, sőt esetenként kellemetlen is lehet. Vajon kinek esik jól egy betegség, egy-egy áldásmegvonás, vagy más egyéb, az életvitel megváltoztatására kényszerítő, helyreállítást vagy kijózanodást eredményező fenyítés?

A fentiek alátámasztásához és megerősítéséhez legyen elegendő az alábbi egyetlen Ige!

„Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.” (1 Kor 11, 31 Új ford.)

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

A Biblia szerinti ítéletek...1.

Aki már némi jártasságra tett szert a Bibliában az tudja, hogy abban számtalan ítéletről esik szó. Ezek között természetesen vannak ismertebbek, mint például az édeni ítélet, vagy az utolsó ítélet, és vannak olyanok is, amelyek nem ennyire nyilvánvalóak. Ez utóbbiakra esetenként csak következtetni tudunk, vagy alaposabb odafigyelést igényel annak észrevétele, hogy itt bizony most egy ítéletről olvasunk éppen. Úgy döntöttünk, hogy a sok ítélet közül ebben a tanításunkban mindössze néggyel foglalkozunk. Ezeket az ítéleteket találtuk olyanoknak, amelyek közvetlenül és szorosan kapcsolódnak a mindenkori keresztények, így napjaink keresztényei életéhez is. Az alábbiakban folyamatosan végighaladunk ezeken a Biblia szerinti ítéleteken, és igyekszünk valamennyihez egy – jobb megértést szolgáló – rövid kommentárt fűzni, magyarázatot, elemzést adni.

Az első ítélet, amelyről szólni szeretnénk:

-         a bűnös ember bűneinek Isten által történő egyszeri megítélése.

Ez az ítélet Jézus Krisztusra szabatott ki, aki a világ bűneit hordozta. Erre az ítélethozatalra mintegy kétezer évvel ezelőtt került sor Izráel fővárosában, Jeruzsálemben, amikor és ahol Isten kimondta az ítéletet saját Fiára. Az ítélet a halál volt, miután az adott helyen és az adott nap óráiban Jézus Krisztus volt az, aki magára véve az emberek bűneit, gyakorlatilag egy koncentrált bűnhalmazként volt jelen, és szolgáltatta ki Önmagát Isten ítéletének. Ez az Isten által Jézus Krisztusra kimondott ítélet Jézus Krisztus számára a halált, míg a bűnösök számára a megváltást jelentette, mégpedig olyan egyszeri megváltást, ami után újabb, bűnökért való isteni ítéletre már soha többé nem kerül sor.

Ő ott és akkor az Isten Báránya volt, aki hordozta a világ bűneit. A bűnös emberek valamennyi bűnét. Tudjuk, hogy Isten akarata szerint – a zsidó nép számára adott törvényekből értesülhetünk erről –, váltságul a bűnért egy ártatlan élettel, egy áldozat vérével kellett fizetni. Miután saját bűnei miatt az ember soha nem tudott volna olyan váltságot adni Istennek, ami egyszeri áldozatként örökre igazzá tudta volna tenni őt Istene előtt, bűneitől soha nem lett volna képes örökre megszabadulni. Soha nem juthatott volna üdvösségre, sorsa az örök halál, a kárhozat lett volna. Eljött tehát Jézus Krisztus a mennyei dicsőségéből, emberformát öltött, hogy Isten Őrajta töltse ki haragját, Őrajta torolja meg a bűnt, Ő fizessen az életével a bűnökért. Ő legyen azaz ember, aki egymagában megszemélyesít valamennyi bűnöst, Isten egyszeri alkalommal Őbenne ítélje meg az emberek bűneit. A Filippiekhez írt levélben Jézus Krisztusról ezt olvashatjuk:

„A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2, 6-8)

Mivel Jézus Krisztus (Isten Fia) Isten Bárányaként meghalt a bűnökért, minden bűnös előtt megnyílt a lehetőség a kárhozat elkerülésére. Minden bűnös előtt megnyílt a lehetőség az üdvösségre! Amennyiben elfogadja az Úr Jézus Krisztust Megváltó Urának, Megváltó Istenének. Ha további életútján az Úr Jézus Krisztusba vetett hitben jár, e világ fejedelme elől az Úr Jézus Krisztusban elrejtve. 

„Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” (Róm 8, 1)

„Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.” (2. Kor 5, 21)

Máté evangéliumából tudjuk, hogy a keresztre feszítést követően a 

„… feje fölé illeszték az ő kárhoztatásának okát (az ellene szóló vádat Új ford.), oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya.” (Mt 27, 37)

Jól érzékelhető, hogy mennyire nem ismerte fel a világ Jézus Krisztusnak sem a személyét sem a szerepét. Először is: maga a felirat csak féligazságot tartalmazott. A kereszten függő személy valóban Jézus volt, de keresztre feszítésekor Ő nem volt Izráel királya. Földi tartózkodása idején volt olyan alkalom, amikor a nép királlyá akarta tenni, de ez soha nem következett be, erre a címre soha nem is vágyott, saját magát soha nem mondta Izráel királyának. Az Ő küldetése ettől – miként azt láthattuk – lényegesen magasztosabb volt. Másodszor: már az is hibás szemléletre utalt, hogy a táblát az ellene szóló vád hirdetményeként helyezték a feje fölé, mert teljesen nyilvánvaló, hogy az ellene szóló valós vád nem a neve és rangja vagy címe volt.

Hosszú évszázadok óta vádolják a zsidókat – teljesen indokolatlanul – Jézus Krisztus halálra ítélésével és megölésével. A vád megfogalmazói „csupán” az alábbiakról feledkeznek meg: Jézus Krisztust gyakorlatilag három, összességében mondhatni nemzetközi bíróság ítélte halálra: a zsidó Nagytanács, az Edomiták képviseletében Heródes Antipás, és Róma képviseletében Poncius Pilátus is. Magát a keresztre feszítést sem a zsidók hajtották végre, hanem a rómaiak. Mindezek felett áll az a tény, hogy Jézus Krisztustól senki el nem vehette volna az életét, ha Ő azt önként oda nem adta volna, illetve tudnunk kell, hogy Jézus Krisztus az Isten határozott döntése és terve szerint adatott halálra (Apcsel 2, 23).

Istennek, a Jézus Krisztusra kimondott ítéletében az emberek iránti szeretetét kell látnunk, hiszen nem hagyta teremtményeit magára, megszánta még bűnös létükre is őket, és saját Fiát áldozta fel őértük, aki személyes bűn nélkül kellett, hogy bűnné legyen és meghaljon értünk. Őt kellett Istennek halálra ítélnie, Akiben pedig mindenkor gyönyörködött, Akiért teremtetett minden, és Aki által teremtetett minden.

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki, hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16)

A hamis tanítókról...3.

Más felismerési lehetőséget is elénk tár János apostol: „… valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke…” azaz ilyen esetben minden bizonnyal hamis tanítóval állunk szemben. Még tovább fűzi máshol:

„Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.” (1 Ján 2, 22) 

Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy rendszerezzük és összefoglaljuk, miről, vagy miből ismerhetjük fel valakiről, hogy ő hamis tanító.

-   Tagadja a Teremtő Isten létét, tagadja Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét, az Örökkévaló és Mindenható Isten mindenek feletti uralmát. Az a megnyilatkozás, hogy: „Kell lennie valakinek…” már tagadásnak minősül.

-   Tagadja, az Atyát és a Fiút, sőt a Szentlelket is, nem ismeri el hármuk együttes Istenségét. Ha Istenről is szól, olyan Istenről beszél, akinek – saját látása szerint – nincs és nem is volt soha Fia. A Szentlélek tagadásával pedig kimeríti annak káromlását, ami miatt számára már eleve a kárhozat, „… a sötétség homálya van fenntartva örökre.”

-   Tagadja, hogy Isten Fia – názáreti Jézusként ugyan, de Krisztusként – testben jött el a földre.

-   Tagadja azt, hogy a názáreti Jézus Krisztus halála után feltámadt, és a mennybe ment.

-   Tagadja, hogy Jézus Krisztus megváltói műve önmagában elégséges az ember mennybejutásához. Tagadja a hit által történő megigazulást.

-   Tagadja, hogy jelenleg az Úr Jézus Krisztusé minden hatalom mennyen és a földön egyaránt. Egyúttal tagadja, hogy Jézus Krisztus Úr az ő élete felett is. A Fiúról csak Jézusként, názáretiként, Krisztusként, Jézus Krisztusként, Krisztus Jézusként tud megnyilatkozni, de nem tudja kimondani, hogy „Úr Jézus Krisztus”, mivel ezt csak a Szentlélek indíttatására lehet kimondani

-   Tagadja a Biblia isteni ihletettségét.

-   Tagadja vagy elferdíti a Biblia egyes kijelentéseit. (Pl.: Tiltja bizonyos ételek élvezetét.) Némelyik kijelentést környezetéből kiragadva túlhangsúlyoz, abból dogmát kreál, és azt teljesen indokolatlanul más kijelentések rovására azok fölé helyezi.

-   Tanításait egyéni haszonszerzés motiválja, tanítást „rút nyereség okáért” végez, vagy kifejezetten megtévesztési szándékból.

-   Hamis tanítónak minősül, aki engedetlen a biblia ajánlásaival, kijelentéseivel és parancsolataival szemben, életvitele nem felel meg az Ige követelményeinek.

-   Hamis tanítónak minősül az az asszony, aki férfiaknak magyarázza vagy tanítja Isten kijelentéseit, mivel ezzel engedetlenné vált, tehát mindenféle áldás, inspiráció és kontroll nélkül végzi ezt a munkát, amely emiatt csak hamis lehet.

Természetesen egy-egy hamis tanító nem „tesz eleget” minden általunk írt ismertetőjegynek, de mint az ószövetségi törvény esetén, ha csupán egy ellen is „vét”, már alapos okunk lehet arra, hogy további tevékenységét kritikus szemmel kezdjük figyelni. Ha viszont nyilvánvalóvá válik számunkra a hamisság, igyekezzünk messzire elkerülni a társaságát, mivel olyan eretnek tanokat is képes lehet a fülünkbe ültetni, amely egyáltalán nem válik a javunkra. „Megtéríteni” se próbáljuk az ilyeneket, mivel Isten Igéje bizonyítja, hogy „… a ki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk.” Mindenképpen óvakodjunk tőlük, hiszen tudjuk, hogy a hitből való visszafordulás (óvd meg magad ettől!) gyakorta az ilyen gonosz munkások eredménye.

A hamis tanítók igyekeznek hamisságukat takargatni, elrejteni, ha egyáltalán tudatosul bennük, hogy ők hamis tanítók. Gyakran éppen hatalmas ismereteikkel nyűgözik le követőiket, meggyőző kiállásukkal, igei tájékozottságukkal, beszédükkel, modorukkal, egyéb képességeikkel.

„Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá…” (2. Kor 11, 14-15)

Mindennek ellenére, ezek:

„… juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.” (Mt 7, 15)

Szolgáljon biztatásul, hogy minden újjászületett, Szentlélek vezetése alatt álló keresztény képes arra, hogy felismerje a hamis tanítót, illetve az általa szólt hamis tanítást. Ha kellően éber, tehát „odafigyel”, ha éberségéhez kéri az Úr Jézus Krisztus segítségét (például egy új könyv, új írás, kézhezvételekor, vagy élőbeszéd, tanítás meghallgatása előtt), ha megfelelő Ige-ismerettel rendelkezik, vagy ha kegyelmi ajándékként a „lelkek megkülönböztetése” ajándékát adta számára a Szentlélek.

Lehet, hogy csalódást okozunk egyeseknek, de nem csak felsorolni, hanem még csak megemlíteni sem kívánjuk azokat a hamis tanításokat, amelyekkel jelen korunkban ostromolják és tévelyítik a megtévesztő démonok által leuralt hamis tanítók a hitetleneket és a hívőket is. Nem szeretnénk még ilyen módon sem népszerűsíteni ezeket.

Jakab apostol levelében ezt olvashatjuk: 

„Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók…” (Jak 3, 1) 

Azért ne legyünk, hogy nehogy súlyosabb ítéletben legyen részünk, mert a tanító bizony sokat tud vétkezni a nyelvével, több hibát tud elkövetni, mint aki csendben van. Tévtanításaival, még ha az csupán ismereteinek hiányosságából fakad is, a legjobb szándék mellett is sokakat képes esetleg elbizonytalanítani, súlyosabb esetekben félrevezetni. Mi megtoldjuk most Jakab intelmét azzal, hogy az ilyen tevékenység amellett, hogy (különösen fiatal szolgálók esetében) felfuvalkodottságot is eredményezhet, a tanítónak számolnia kell azzal, hogy Sátán részéről fokozott támadások célpontjává válik. Ne legyél hát önjelölt! Csak olyan személy legyen tanító, akit a Gyülekezet építésének kifejezetten erre a szolgálatára szemelt ki az Úr Jézus Krisztus. Az ilyen személy számíthat arra, hogy olyan kegyelmi ajándékban részesül a Szentlélektől, amely biztos alapul szolgálhat munkája kifogástalan végzéséhez. (Ismeret Igéje, bölcsesség Igéje.) (1. Kor 12, 8)

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

A hamis tanítókról...2.

"Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, (amikor az egészséges tanítást nem viselik el, Új ford.) hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök, És az igazságtól elfordítják az ő fülöket…” (2 Tim 4, 3-4) 

Pál apostol, felismerve, hogy a kereszténységre előbb-utóbb rászabadulnak a hitetlenek soraiból az ördög tanítói szolgálatába keveredett, ördög által felbérelt hamis tanítók, sőt a visszafordult keresztények soraiból is jönnek majd a „hitető lelkek” által leuralt hamis tanítók, és ezek a legveszedelmesebbek, akik immáron újra az ördögéi, ezért elutazása előtt Milétoszban így figyelmeztette társait:

„Én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.”(Apcsel 20, 29-30) 

Pál szerint ezek egész házakat lesznek képesek feldúlni, és nyereségvágyból, „rút nyereség okáért” tanítanak majd olyan dolgokat, amilyeneket nem kellene. (Tit 1, 11)

„… ezek közül valók azok, a kik betolakodnak a házakba… Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak… ellene állanak az igazságnak; megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes emberek. De többre nem mennek: mert esztelenségök nyilvánvaló lesz mindenek előtt…” (2. Tim 3, 6-9)

A kolossébeli tanítványokat is féltette és figyelmeztette Pál apostol:

„… valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel.” (Kol 2, 4) 

 Péter apostol szintén felismerte, hogy máris megjelentek (már az apostoli korszak legelején!) a hamis tanítók, és az idők során sokan fogják követni őket. Hatalmas ostorozásukról olvashatunk Péter második levelében:

„… köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni… És sokan fogják követni azoknak romlottságát; a kik miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek… gyönyörűségnek tartják a naponkénti dobzódást; undokságok és fertelmek, a kik kéjelegnek az ő csalárdságukban, mikor együtt lakmároznak veletek. A kiknek szemei paráznasággal telvék, bűnnel telhetetlenek; elhitetik az állhatatlan lelkeket, szívök gyakorlott a telhetetlenségben, átok gyermekei. A kik elhagyván az egyenes útat, eltévelyedtek… Ezek víztelen kútfők, széltől hányatott fellegek, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől. Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái… Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól. De betelt rajtok az igaz példabeszéd szava… visszatért… a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe.” (2 Pét 2, 1-2, 3, 13-15, és 17-22) 

Az Igeszakasz utolsó mondataiból világosan kitűnik, hogy a hit útjáról visszafordult, gyakran sok ismerettel rendelkező „keresztények”-ből lett hamis tanítókról szól a dörgedelem, akik visszafordulásuk következtében már a „hitető lelkek” foglyai, tanításaikat már a gonosz démonok inspirálják. Mint olvashattuk „… az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél.” Számukra a kárhozat, „… a sötétség homálya van fenntartva örökre.” Ezek mindent megkérdőjelező csúfolódók, gúnyolódók is lesznek egyben (2. Pét 3, 3-4).

Ebben az ügyben János apostol sem maradhatott szótlan.

„Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt… Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna…” (1 Ján 2, 18-19) 

Ez a szó, hogy „antikrisztus” a Bibliában csak János irataiban fordul elő. Szószerinti fordításban azt jelenti, hogy Krisztus-ellenes, Ellenkrisztus, de jelentheti az Úr Jézus Krisztus valamelyik ellenségét, vagy olyasvalakit, aki Krisztus nevét és jogait birtokolja, nyilván jogellenesen. Már Jézus Krisztus is óvott a hamis krisztusoktól és a hamis prófétáktól (Mt 24, 24). Ő, ezek minden mértéket meghaladó megjelenését és kiteljesedését a Fenevadnak, a szentek elragadtatását követő hétéves uralkodásának idejére tette.

János apostol már némi támpontot is adott a hamis tanítók felismerésére.

„Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már. Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van. Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájok. Mi az Istentől vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.” (1 Ján 4, 1-6)

János apostol soraiból azt olvashatjuk ki, hogy a hamis prófétákban, hamis tanítókban a „tévelygés lelke” hat. Mi eddig ezt Pál szóhasználatával, utólag is elfogadhatóan „hitető lélek”-nek írtuk, hiszen úgy gondoljuk, hogy tartalmában sem tér el egymástól különösebben a két szó. Amelyik hitet, az tévelyít is, és fordítva: amelyik hazugsággal tévelyít, az bizony hitet (hiteget, áltat), félrevezet.

János azt is írta, hogy ezek a lelkek e világ fejedelmétől (Sátántól) és nem az Istentől vannak, ezért nem is hallgatnak reánk „… a ki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk.” Úgy is mondhatnánk, hogy aki nem hallgat ránk, abban nyilvánvaló, hogy nem a Szentlélek lakik, hanem a hitetés, vagy a tévelyítés ördögi gonosz lelke. Jól jegyezzük meg! Arról ismerjük fel a hamis tanítót, hogy hiába érvelünk neki a Bibliai Igékkel, nem hallgat ránk, félresöpör bennünket. Egy idő után kerüli a velünk való találkozást, szóba sem akar állni velünk, nem ad választ leveleinkre… Bár János apostol – az Igeszakasz első mondatából következtetve – a hamis prófétákról, tanítókról ír, úgy gondoljuk, hogy sorait és következtetéseinket a hitetlenekre is vonatkoztathatjuk.

Folytatás holnap 

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Krisztus személye

Isten szigorú, sőt bosszúálló, és az emberi bűnt kárhoztató igazságossága Krisztusban jutott legtökéletesebben kifejezésre. Meg akarta menteni a bűnösöket, de Isten igazságának tökéletességét is mély tiszteletben tartotta: épp ezért képes volt elviselni a rendkívüli szenvedéseket azért, hogy a bűnösök megváltása ne ejtsen csorbát e tökéletességen. A világ Bírájaként ő maga is szigorú ítélőbíró, nem menti fel a bűnösöket, és a gonoszokat nem hagyja büntetlenül. Mégis, mily végtelenül irgalmas a bűnösökkel szemben! Milyen csodálatos és kimondhatatlanul nagy a bűnös emberek iránti kegyelme és szeretete! Egyszerre a bűnös világ igazságos bírája, és a világ Megváltója. Megemésztő tűz a bűn számára, de világosság és élet a bűnösöknek. 

„Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt, az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitéből való.” Róm 3,25-26:

Istennek az emberi bűn ellen hozott törvényeiben megmutatkozó, változtathatatlan igazsága tehát Krisztusban vált leginkább nyilvánvalóvá. Hiszen Isten igazságosságának, és a törvényében foglalt

fenyegetések mozdíthatatlanságának legnagyobb próbája az volt, amikor a világ bűneit saját Fia vállalta magára. És e fenyegetések valóban maradéktalanul beteljesültek Krisztusban, ahogy az sem előtte, sem utána nem fordult elő, és nem is fog soha, hisz áldozata árán mások elkerülhetik. Krisztus szenvedéseivel kimutatta végtelen tiszteletét Isten igazságossága iránt. A végítéletkor pedig a cselekedetek szövetsége alapján fog ítélni, mely magába foglalja ezeket a szörnyű fenyegetéseket.

Gondja lesz arra, hogy a „törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska” se vesszen el. Semmi olyat nem tesz majd, ami a törvényekkel vagy azok beteljesülésével ellentétes lenne. Mégis mennyire értékes és nagyszerű ígérete van számunkra: ígéretek arról, hogy teljesen felszabadít minket a bűneinkért járó büntetés alól. Ígéretet tett arra, hogy megszabadít, sőt, örök életet ad. Mert Istennek valamennyi ígérete ő benne lett igenné, és ő benne lett Ámenné.

Jonathan Edwards

A hamis tanítókról...1.

Pál apostol Timóteushoz írt első levelében olvasható az alábbi Ige:

„A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén (figyelnek Új ford.).” (1 Tim 4, 1) 

Hogyan kell ezt érteni, hogy:

-   „az utolsó időben”

-   „némelyek elszakadnak a hittől”

-   „hitető lelkekre” figyelnek

-   „gonosz lelkek tanításaira” figyelnek?

A Biblia szerint az „utolsó idő” (utolsó idők, végső idők, utolsó napok) alatt az Ige Testté lételétől (pontosabban Jézus Krisztus földi munkálkodásának megkezdésétől) egészen az Ezeréves Birodalom fennállása végéig terjedő időszakot kell értenünk, bár jelen Igénkben ez az időszak most inkább az Ige Testté lételétől az elragadtatásig tartó, úgynevezett „kegyelmi időszak”-ra vonatkozik. Napjainkban tehát mi magunk is az „utolsó idő”-ben élünk. Azt, hogy ez az „utolsó idő” már Jézus Krisztus földön végzett szolgálatával megkezdődött, a Zsidókhoz írt levél első mondata támasztja alá.

„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által (ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk. Új ford.).” (Zsid 1, 1, ill. 1, 2) 

Jézus Krisztus, illetve a Szentlélek munkálkodása nyomán, ha hit szerint csoportosítjuk az embereket, akkor két féle emberről tudhatunk: hívőről és hitetlenről. Amikor azt olvastuk, hogy „némelyek elszakadnak a hittől”, akkor ezek a „némelyek” a hívők és a hitetlenek soraiból valók is lehetnek. Foglalkozzunk először a hívők hittől való elszakadásával!

A magvetőről szóló példázatból tudjuk, hogy a kikelt magok egy része akár szárba is szökkenhet, de azután megáll a fejlődésben, majd elszárad.  Egyesek tehát egy ideig hisznek, aztán ilyen-olyan okok miatt eltántorodnak a hittől, mintegy elszáradnak, visszatérnek régi életükhöz. (Csak zárójelben: ennek a visszatérésnek egyik esetére utalt Péter apostol a „megfürdött disznó sárban hempereg” korabeli ismert mese felemlítésével /2. Pét 2, 22/. Röviden: a mesebeli disznó nagyon megirigyelte a városban sétálgató, csinosan kiöltözött, sokak által megbámult leányokat, és elhatározta, hogy ő is közéjük akar tartozni. Megfürdött, megigazította a körmeit, kifestette a szemét-száját, és gyönyörű új ruhát húzott magára. Amikor jöttek a lányok, közéjük állt, és ringó léptekkel tetszelgett ő is az emberek előtt. Persze csak addig, amíg egy nagy pocsolyához nem értek, mert ott magáról teljesen megfeledkezve, azonnal a sárba vetette magát, és önfeledten forgolódott abban. Vagyis visszatért régi életébe. A változás csak külsődleges volt, a szíve, az énje nem változott meg, mint „némelyek”-nek a hívők között.)

Lássuk most a hitetlenek hittől való elszakadását! A hitetlenek hittől való elszakadása, a hittől való abszolút távolmaradásukként értendő. Ők távolra szakadtak a hittől, el sem jutottak az igazság megismerésére. Amint írtuk, az Igénkben szereplő „némelyek” tehát lehetnek visszafordult hívők, illetve olyanok, akik még addigi életük során soha nem is jutottak hitre.

Az, hogy „némelyek elszakadnak a hittől” az Ige szerint részben amiatt következik be, hogy „hitető lelkekre” hallgatnak az emberek. A „hitető” szó: ámítót, csábítót, hazugot jelent, olyan valakit, aki a másikat megtéveszti, becsapja. Ezt a szót a Biblia is ezzel a jelentéstartalommal használja az Ószövetségben és az Újszövetségben is egyaránt. (Még Jézus Krisztusra is ezt mondták ellenségei /Jn 7, 12, Mt 27, 63/). „Hitető lelkek” alatt tehát olyan ámító, csábító, félrevezető, megtévesztő, hamis és hazug lelkeket kell érteni, amelyek e világ szellemi urának (Sátán) hatalma alatt élnek, és őneki engedelmeskedve leginkább azon fáradoznak, hogy a hívőket elszakítsák, a hitetleneket pedig távol tartsák a hittől, és a hit forrásától: az Úr Jézus Krisztustól. Ezek a „hitető lelkek” test nélküli, láthatatlan gonosz szellemek, démonok. Emberfölötti intelligenciával rendelkeznek, harcban állnak Istennel, az Úr Jézus Krisztussal, rabul ejtik az embereket, és sok kárt tesznek bennük. Ezek egyike a szóban forgó hitetés, amelyet a démonok azáltal tudnak (egyebek mellett) elvégezni, hogy hozzáférnek az ember elméjéhez, és igyekszenek azt befolyásuk alatt tartani. Félrevezető gondolatokkal az emberi elmét be tudják csapni, el tudják csábítani, az ember értelmét, logikáját meg tudják kötözni. Ebből a szempontból az ember, a bűnbeesés és annak átöröklődő büntetése következtében, fölöttébb ki van szolgáltatva e gonosz lelkeknek és erőknek. Ezért (is) szükséges újjászületnünk (Jn 3, 7).

Amikor az újjászületésekor valakiben lakozást vesz a Szentlélek, azonnal az Úr Jézus Krisztus uralma alá kerül, tehát ezek a „hitető lelkek” már nem tudnak hatást gyakorolni rá. Ha valaki a későbbiek során – mivel az Úr Jézus Krisztusban szabad ember – bármely ok miatt mégis visszautasítja Isten kegyelmét (megfürdött disznó…), a Biblia úgy írja, hogy az ilyen ember „kioltja” a benne lakó Szentlelket (1 Thessz 5, 19), számolnia kell egyebek mellett azzal a következménnyel is, hogy ilyen esetben fokozott mértékben, akár véglegesen is a „hitető lelkek” markába kerül.

Az, hogy „némelyek elszakadnak a hittől” az Ige szerint – mint írtuk – részben amiatt következik be, hogy „hitető lelkekre” hallgatnak, másrészt pedig azért, mert „gonosz lelkek tanításaira” hallgatnak. Látható, hogy a „hitető lelkek”-et a „gonosz lelkek”-től jól megkülönbözteti a Biblia. Miért? Mert az első az szellemi, láthatatlan ellenfél, míg az utóbbi az látható, testben élő ellenfél. Amíg a szellemi ellenfél az elmébe férkőzve láthatatlan módon fejti ki tevékenységét, addig a testben élő gonosz lélek látható, kézzel fogható módon, tanítással teszi ugyanezt. Hamis tanítással. Akik tehát hamis dolgokat tanítanak, azok képesek arra is, hogy a hitetleneket még messzebbre távolítsák Isten igazságától, kifejezetten akadályozva ezzel a Szentlélek munkáját, küldetésének végzését, illetve akik hamis dolgokat tanítanak, azok képesek kikezdeni, legyengíteni, esetenként végképp tönkre tenni még akár egy újjászületett hívő hitét is. Különösképpen azokét, akik még útjuk kezdetén tartanak, vagy kevésbé engedelmesek, úgynevezett „testies” hívők.

Természetesen úgy a „hitető lelkek”, mint a „gonosz lelkek” munkája is csak akkor lehet eredményes, ha az emberek az Ige szerint „figyelmeznek”, azaz figyelnek, hallgatnak reájuk. Hát ez az ember személyes felelőssége! Attól függően, hogy élete során valaki melyik irányba fordítja a szívét, lesz felmagasztalva vagy kárhozatra ítélve. Egy hitetlen ember sem védekezhet majd az ítéletkor azzal, hogy démoni befolyásoltság alatt volt, mert ha másra nem is maradt szabad akarata, de a megtérésre, újjászületésre mindenkor rendelkezett a Teremtő Istentől kapott szabad akarattal, hiszen a keresztfán Jézus Krisztus őérte is elvégezte a megváltást. És egy hívő ember sem védekezhet majd azzal, hogy a hamis tanítók hamis tanításai miatt tért le a keskeny útról. Hiszen bármikor módja lett volna megválnia hamis tanítójától, figyelmeztette is erre elégszer a benne lakó Szentlélek. Inkább az a valószínű, hogy amikor az illető egyre mélyebb betekintést nyert a hit harcába, már nem találva olyan vonzónak ezt az egészet, és egy idő után „kedvére való” tanítót keresett magának. Olyat, akinek, vagy akinél ő megfelelőbb keresztény, ahol tulajdonképpen kevesebb az „elvárás”, ahol nem szükséges annyira engedelmeskedni az Igének sem, ahol (elképzelése szerint) úgynevezett „limonádé keresztényként” is hozzájuthat minden áldáshoz. Természetesen ezeket így soha nem fogalmazta meg, de gondolatai és cselekedetei ebbe az irányba sodorták őt. Így került egy olyan hamis tanító halálos hálójába, aki azután ördögi tanításaival szépen, lassan és észrevétlenül kiolttatta vele a benne lakó Szentlelket, majd végül a „hitető lelkek” kezére játszotta. Tud ilyenről a Biblia.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Még mindíg a nyelveken szólásról...4.

9. ok. Nyelveken szólás a hálaadásra. 1 Kor 14,15-17. Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is. Mert ha lélekkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképpen fog a te hálaadásodra Áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz? Mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból.

Amikor Pál azt mondja, „mert ha lélekkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképpen fog a te hálaadásodra Áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz?” Itt azokra utal, akik szellemi dolgokban még tudatlanok.

Ha meghívnál ebédre, és azt mondanád: „kérlek, adj hálát”, és ekkor nyelveken imádkoznék, nem tudnád, mit mondtam, nem lenne épülésedre. Pál ezért azt javasolja, hogy ilyen esetekben jobb értelemmel imádkozni. Ha mégis nyelveken imádkozol, le kell, hogy fordítsd, hogy a tudatlan tudja, mit is mondtál.

Figyeld meg az Igéből, hogy Pál azt mondja: a nyelveken szólás a legtökéletesebb módja az imádkozásnak és hálaadásnak. „mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból.” Olyan emberek jelenlétében, akik tudatlanok, Pál azt mondja, hogy imádkozzunk értelemmel, hogy ők épüljenek, és megértsék, mit is mondasz.

10.ok. nyelveken szólás által a nyelved megzabolázhatod. Jak 3,8. De a nyelvet az emberek közül senki sem szelidítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes.

Ha nyelveken szólsz a Szent Szellemhez és így a nyelvedet megzabolázod, ez egy óriási lépés afelé, hogy minden tagodat Istennek szánod oda. Mert ha ezt a legizgágább tagodat képes vagy odaszánni, akkor bármilyen tagodat képes vagy.

Befejezésképpen szeretnék rámutatni arra, hogy ez a tíz ok főleg a hívő személyes életével foglalkozik. De van egy nyilvánosságra tartozó területe is a nyelveken szólásnak.

Először is, mikor az emberek megkapják a Szent Szellemet nyilvánosan, nyelveken szólnak, ahogy a Szent Szellem adja nekik. Másodszor: a gyülekezet épül a nyelveken szólás által, amennyiben a gyülekezetben lefordítják azt.

Pál egyértelműen kijelenti, hogy a prófétálás az embereknek szól „építésre, felemelésre és vigasztalásra” 1Kor 14,3. Ám Pál folytatja: „nagyobb az, aki prófétál, mint aki nyelveken szóló, kivéve, ha lefordítja.” 1kor 14,5. Pál azt állítja, hogy a nyelveken szólás a fordítással együtt egyenlő a prófétálással. Azaz ha lefordítja a nyelveken szólást, akkor a prófétáló nem nagyobb.   

Hogy illusztráljuk, miről is beszélünk: két 5 forintos egyenlő egy 10 forintossal. Pál itt azt mondja, hogy a prófétálás egy 10 forintos. Természetes szinten jobb, ha van egy 10 forintosod, mint egy ötösöd (azaz nyelveken szólás). De ha a nyelveken szólással együtt érkezik a fordítás, akkor a kettő együtt már egyenlő a prófétálással.

A prófétálás „az embereknek szól építésre, felemelésre, vigasztalásra.” A prófétálás az nem prédikálás. (Azonban néha a prédikálásnak része a prófétálás.)

Ha a prófétálás prédikálás lenne, nem kellene felkészülnöd a prédikálásra. De bizony szükséged van a tanulásra: „tanulj, hogy magadat kipróbáltnak mutasd Isten számára” 2Tim 2,15.

Nincs szükséged külön Igetanulmányozásra, hogy nyelveken szólj, és lefordítsd. Nincs szükséged az Igetanulmányozásra, hogy prófétálj - ez a Szent Szellem inspirálására jön. Természetesen, amikor valaki prédikál a Szent Szellem inspirációja alatt, és olyan dolgokat is mond, amiket soha nem gondolt volna, hogy kimond – ez a Szent Szellem inspirációja, és prófétálás.

A nyelveken szólás a fordítással együtt építi az Egyházat. Amikor ez Isten Igéjével együtt jelenik meg, akkor a hitetlent meggyőzi a nyelveken szólás és fordítás Isten jelenlétének a valóságáról, gyakran Istenhez fordul, és újjászületik.

Jézus azt mondta: „és ezek a jelek követik azokat, akik hisznek” Márk 16,17. Ez lehet valakinek a személyes életében, vagy nyilvánosan.

„Betegekre vetik kezüket és azok meggyógyulnak” Márk 16,18 Ez szintén lehet személyes vagy nyilvános.

És egy másik jel: „új nyelveken szólnak” Márk 16,17

Természetesen nem akarjuk, hogy a nyelveken szólás túl hosszúra nyúljon az istentisztelet alatt fordítás nélkül, mert akkor az emberek nem tudják, miről is van szó, és nem fognak épülni.

Teljesen rendben van, ha nyelveken imádkozol a gyülekezetben, mert azért teszed, hogy épülj. Ha bárki felemeli a kezét és imádkozik az istentisztelet alatt, teljesen rendjén van, ha nyelveken imádkozik. (Minden esti istentiszteleten én is így teszek, mikor ott állok a színpadon.)

De amikor a gyülekezet befejezi a nyelveken szólást, én is befejezem. A gyülekezet nem épülne, ha tovább folytatnám a nyelveken szólást. Szükséges tudnunk, hogyan is használjuk azt, amink van, hogy a legjobban épüljünk belőle.

Idézet:  Márk 16,17: „és ezek a jelek követik azokat akik hisznek...ők új nyelveken szólnak.”

Kenneth E. Hagin

Fordította: Orbán Tibor

Minden lehetséges annak, aki hisz! (Márk 9:23)

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin